„A hitel nem Isten ellen való vétek, hanem minden gazdaság további fejlődésének motorja” – idézte Széchenyi István szavait Szép Zoltán, a Ka-Vosz Zrt. fejlesztési igazgatója. Ezt igazolja az is, hogy a megyében már 6 ezren jutottak a kártyán keresztül kedvező konstrukciójú vállalkozói hitelhez, mintegy 32 milliárd forint értékben. Ma Kamarában három vállalkozás vehette át Széchényi Kártyáját a meghívott előadóktól és a hitelt nyújtó bankok képviselőitől: Varga Gyula, a kapuvári Holz Fa Kft. ügyvezetője, Aradi Zoltán, a győri AGM-Aradi Kft. igazgatója és Schirger Richárdné, mosonmagyaróvári vállalkozó.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Így dolgozik a Magyar Közút a hó és fagy idején
Amikor megérkezik a hó és a fagy, a Magyar Közútnál egy összetett, jól szervezett rendszer lép működésbe. Országszerte mintegy 31 ezer kilométernyi állami utat...






