Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Tűz a Győri Nemzeti Színházban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri, a pannonhalmi és a lébényi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálata a Győri Nemzeti Színházban vettek részt egy szituációs gyakorlaton február 16-án.

A sérült személyek mentésének, hordágyra történő rögzítésének, valamint zárt, füsttel telítődött helyiségben való mozgatásának szakszerű végrehajtását gyakorolták korlátozott látási viszonyok között. A gyakorlat célja, hogy az épület sajátosságait megismerve, egy esetleges tűzeset során minél hatékonyabban, gyorsabban és minél biztonságosabban tudják végrehajtani feladataikat. 

A gyakorlat feltételezése szerint a színház „alsó színpad raktárában” két ember karbantartási munkálatokat végzett, amikor a színpad mozgatását biztosító villanymotorok közül az egyik rövidzárlatos lett és egy szikra az ott tárolt nagy mennyiségű papírt meggyújtotta. A tüzet az egyik karbantartó észlelte, aki még időben ki tudott menekülni a bejárati ajtón keresztül, azonban a másik karbantartó a tűz gyors terjedése miatt már csak a zenekari árok felé tudott menekülni. A műszaki ügyeletes a tüzet észlelve éppen a zenekari árok padozatát mozgatta, amely a menekülő kezét beszorította – írja a katasztrófavédelem.

A tűzoltók felkutatták a sérültet a füsttel teli, labirintus-szerű épületben, rögzítették a hordágyon és biztonságos helyre vitték.

A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat a helyszínen értékelte a gyakorlatot és megfeleltre minősítette.