Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Új eszközökkel gazdagodtak a napokban az adyvárosi játszóterek Győrben. Radnóti Ákos képviselő programjában hangsúlyos helyet kapott a játszóterek fejlesztése, tavaly már átadtak egy teljesen új gyermekparkot az Ifjúság körút mögött, idén pedig a képviselő körzetében található 13 játszótér mindegyike egy új eszközzel gyarapodott, mivel így minden terület egyenlő módon gazdagodhatott a fejlesztésekből. A közel 2,5 millió forint értékű fejlesztés során-melynek a kivitelezését a Győrszol Zrt. végezte el a képviselő keretéből-szempont volt az is, hogy olyan játékeszközöket helyezzenek ki, amik eddig nem voltak, így többek között hat mókuskereket és két négy üléses mérleghintát is átadtak.
NEKED AJÁNLJUK
Vasmisét ünnepelt Csóka Gáspár atya Pannonhalmán
A győri bencés gimnázium egykori igazgatója, Csóka Gáspár atya pappá szentelésének hatvanöt éves évfordulójáért adott hálát szerzetestársai és tisztelők körében a pannonhalmi bazilikában. Augusztus 6-án,...






