Az új évad előadásait is a réi helyen játssza a Győri Nemzeti Színház társulata, az épületből 2020. június 30-ig kell kiköltözni a felújítás miatt. Ez az évadzáró társulati ülésen hangzott el, ahol szó volt arról is, hogy a TAO kivezetése miatt a többi vidéki színházhoz hasonlóan a győri is kevesebb támogatást kap; az új szezonra azonban már most jobban fogynak a bérletek, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Köszöntötték a nyugdíjba vonuló kollégákat, új örökös tagokat avattak, és átadták a Kisfaludy-ösztöndíjakat is.
Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Női kosárlabda NB I – Győri győzelemmel indult a szezon
Az új, ETO Basket néven szereplő Győr hazai pályán legyőzte az ELTE BEAC Újbuda együttesét csütörtökön, a női kosárlabda NB I 2026/27-es szezonjának első...







