Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Gyurita Erzsébet Ritát nevezte ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főigazgatójává Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter. A kormányhivatal hétfői közleménye emlékeztet: Gyurita Erzsébet Rita eddig az intézmény hatósági főosztályának megbízott vezetője volt. Nagyné László Edit, a hivatal előző vezetője pályáját korábbi munkahelyén, a győri városházán folytatja.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







