Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Új játékosok a kosarasoknál

Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján Fűzy András társadalmi elnök elmondta, a litván Monika Grigalauskayte – aki a nyári magyar-román rendezésű Európa-bajnokságon is pályára lépett – szeptember elején, az amerikai Cyesha Goree pedig augusztus végén csatlakozik a kerethez.

„Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a szerbekkel friss Európa-bajnok Tamara Radocajjal is, bízunk benne, hogy marad Győrben” – tette hozzá.

A csapat gerincét a tavalyiak közül Laklóth Anna, Koch Dóra és az osztrák-magyar Takács Kata alkotja, hozzájuk érkezik Papp Regina a PEAC-tól és Varga Zsófia a ZTE-től, valamint hat fiatal játékos.

A tíz éve alakult egyesület a jubileumi szezonban ismét elindul az Európa Kupában, amelyben október 28-án hazai pályán kezdi meg szereplését a portugál Sportiva ellen. Völgyi Péter vezetőedző kiemelte, hogy idén szeretnének továbbjutni az EK-csoportkörből.

A győriek szeptember 6-án rendezik meg a Fűzy Ákos-emlékmérkőzést, az ellenfél a szlovák Ruzomberok lesz.

2013. szeptember 7-én az akkor még HAT-AGRO UNI Győr néven működő csapatot egy soproni mérkőzésre szállító autóbusz Kapuvárnál ütközött össze egy személyautóval. A balesetben Tapodi Péter klubigazgató a helyszínen meghalt, Fűzy Ákos vezetőedző a győri kórházban vesztette életét, több játékos súlyosan megsérült.

 

(MTI)