Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új körzeti megbízotti iroda nyílt Rábapatonán

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rábapatonán ünnepélyes keretek között adták át 2016. február 12-én délután az új körzeti megbízotti irodát és a faluban kiépített térfigyelő kamerarendszert. Csizmadia Gábor r. dandártábornok megyei rendőrfőkapitány köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az új KMB iroda segíti a rendőrség, a lakosság és az önkormányzat szorosabb együttműködését a településen.

Rábapatona polgármestere – egyetértve dandártábornok úr szavaival – köszönetét fejezte ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szakmai, valamint a Belügyminisztérium anyagi támogatásáért, melynek eredményeképpen a falu az új iroda megvalósításán túl egy modern térfigyelő kamerarendszert is kialakíthatott. A rendszer kiépítése nagymértékben hozzájárul a bűncselekmények megelőzéséhez, illetve a bűnelkövetők felderítéséhez, mondta beszédében Molnár-Nagy Béla a község vezetője. Szalay Zsolt rendőr főtörzszászlós – a falu körzeti megbízottja – elmondta, hogy a térfigyelő kamerák segítségének köszönhetően néhány nappal korábban, két órán belül sikerült beazonosítani és elfogni egy súlyos testi sértés bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyt.

(Forrás: police.hu)