A projektnyitó rendezvényen dr. Földesi Péter rektor hangsúlyozta, a programban arra vállalkoztak, hogy még több lehetőséget biztosítsanak az egyetem hallgatóinak a fejlődésre, tovább erősítve a munkaerő-piaci szereplők elégedettségét, ezzel párhuzamosan a projekt keretein belül az intézményünk bázisán társadalmi és gazdasági felelősségvállalást szeretnék megvalósítani.
A projekt középpontjában a hallgató áll, de a húsz hónap során az egyetemi oktatók is részesülhetnek a témához kapcsolódó képzésekben, illetve kiemelt szerepet kapnak a projektben a középiskolások, akik ennek keretein belül talán még tudatosabban dönthetnek jövőjüket illetően, közelebbről megismerhetik a különböző tudományterületeket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Győrben is megemlékeztek a halottak napjáról
Ha nincs vég, nincs mihez mérni azt, amit teszünk. Erről Győr polgármestere beszélt a Nádorvárosi Köztemetőben tartott halottak napi megemlékezésen. Pintér Bence elmondta, aki...







