Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új parkolók Adyvárosban

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

„A városrész problémája, hogy amikor a lakótelep épült, még nem számoltak olyan jelentős parkolási igénnyel, mint ami napjainkban tapasztalható. Ennek orvoslása érdekében a győri Útkezelő Szervezettel közösen folyamatosan keressük a bővítés lehetőségét.” – mondta el Radnóti Ákos alpolgármester, adyvárosi önkormányzati képviselő. Hozzátette, a most három helyszínen kialakított 12 újabb parkolóval együtt csak az idén mintegy hatvan hellyel sikerült bővíteni a kapacitást.

Prédl Antal a győri Útkezelő Szervezet vezetője hozzáfűzte, az Ifjúság körút 71-77. szám mögött hét helyet építettek, míg, a Szigethy Attila út 107. mellett kettő, a Körkemence utca elején pedig három új parkolót forgalomtechnikai eszközökkel alakítottak ki.

A tervek szerint jövőre folytatni szeretnék a parkolóhelyek bővítését a Körkemence utcában és az Ifjúság körúton egyaránt. A 12 db parkoló összesen 7,7 millió forintba került, melyet az önkormányzat biztosított az Útkezelő Szervezet költségvetésében.