Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új rendőr-főkapitány érkezik Győr-Moson-Sopron megyébe

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Támogatja a megyei közgyűlés Dr. Urbán Zoltán László megyei rendőr-főkapitánnyá kinevezését, így ő vezetheti szeptembertől a megyei kapitányságot. A belügyminisztérium javasolta a megyei rendőrség vezetésére, a törvény szerint azonban kinevezéséhez ki kell kérni a megyei önkormányzat közgyűlésének véleményét.

Dr. Urbán Zoltán László korábban a nemzeti nyomozóirodánál is dolgozott, 2015 óta pedig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon szolgál, ahol ezredessé, majd dandártábornokká nevezték ki. Csizmadia Gábor, jelenlegi megyei rendőr-főkapitány augusztus 31-én vonul nyugdíjba.

Miután több képviselő támogatásáról és partnerségi együttműködéséről biztosította a jövőbeli megyei rendőr-főkapitányt, Németh Zoltán a jelenlegi megyei rendőr-főkapitánynak munkássága elismeréseként a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Védelmi és Rendészeti Tagozat kitüntetését adományozta. A megye elnöke méltatásában kiemelte, büszke a rendőrség eddigi, magas színvonalon ellátott szolgálatára, mely Csizmadia Gábor irányítása alatt technikai-, humán-, és szakmai erőforrás tekintetében is hatalmasat fejlődött.