Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új rendőr-főkapitány megyénkben

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pályáját a határőrségnél, Győrben kezdte, majd a Veszprém, később pedig a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságon, vezető beosztásokban dolgozott.

Az országos rendőrfőkapitány megjegyezte: Csizmadia Gábor 2010-ben, előző kinevezésének átvételekor rendőri szempontból sokkal rosszabb állapotban lévő megyében kezdte meg szolgálatát, de ott „jelesre vizsgázott”. 
    A leendő megyei főkapitány az ülésen arról beszélt, minden szervezet működésén lehet egy picit finomítani, hogy a polgárok még nagyobb biztonságban érezhessék magukat.
    Az előző főkapitányt, Takács Tibor ezredest 2010 novemberében nevezte ki az országos rendőrfőkapitány. Ő szintén szomszéd megyéből, Vasból érkezett a posztra, azt megelőzően ott rendészeti igazgatóként dolgozott. Karrierjét tavaly szeptembertől az Országos Rendőr-főkapitányságon bűnügyi főkapitány-helyettesként folytatja, a megyei szervezetet azóta Bánhalmi Zsolt ezredes irányítja megbízott főkapitányként.
    Ő a megyei közgyűlés ülésén tartott beszámolójában pénteken egyebek mellett arról beszélt: a statisztikai mutatók alapján Győr-Moson-Sopron volt tavaly az ország harmadik legbiztonságosabb megyéje. Ezt annak ellenére sikerült elérniük, hogy a bűncselekmények mintegy harmadát nehezen elfogható utazó bűnözők követik el, a megyén pedig – elsősorban az M1-es autópálya miatt – évi 15 millió ember, 4,5 millió jármű halad át.

(MTI)