A győri ipari parkban, bérelt telephelyen végrehajtott fejlesztéssel tíz új munkahelyet teremtett ötödik magyarországi telephelyén a társaság, amelynek összlétszáma ezzel eléri a 250 főt. A raktárterületet megnyitáshoz mintegy 100 millió forintos befektetést hajtott végre a vállalkozás. A szállítmányozási és logisztikai cég a tavalyi 11,1 milliárd forintos nettó árbevételénél jobb, 11,5 milliárd körüli bevételt vár erre az évre.
Az első félévben a cég értékesítési nettó árbevétele hét százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, az EBITDA a nehéz gazdasági körülmények és a fuvarpiaci verseny mellett is pozitív. A társaság tavaly Magyarországon 46 ezer négyzetméternyi raktárterülettel rendelkezett, 755 ezer küldeményt, ezzel 225 ezer tonnányi súlyt mozgatott meg.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Ismét megdőlt a hajnali hidegrekord
Nyírtass térségében mínusz 5,3 fokot mértek. Ezelőtt 1944-ben Fügödön volt a leghidegebb ezen a napon, akkor mínusz 4,4 fokig hűlt a levegő. Tegnap...






