Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Új beköltöző jöhet a gönyűi kikötőbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egy olasz családi vállalkozás, konténer terminállal foglalkozó Medlog Hungary Trucking Zrt. települ be a gönyűi kikötőbe. 

Tavaly jelent meg az a kormányhatározat, mely szerint a Győr–Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő egyes területrészein multimodális terminált fejlesztenek. Lakossági fórumot is tartottak már az ügyben, ahol a győrszentivániak a megnövekedő kamionforgalomtól tartottak. A terminál a szállításhoz kapcsolódó összes feladatot megoldja, így a raktározást és az átrakást is, eleinte heti 10 vonat érkezésével számolnak. 

A kormányhivatalnál előzetes vizsgálati eljárás indult: eszerint 140 ezer négyzetméteres területen történne a konténermozgatás vasútról közútra és fordítva. Nyolcvan munkavállalót foglalkoztatnának, az állomás négy épületegységből áll majd.