Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Új koronavírus-variáns fertőz Magyarországon, de pánikra nincsen ok

0:00
/
Új koronavírus-variáns fertőz Magyarországon, de pánikra nincsen ok

„A WHO egyik szakértője azt mondta, hogy a pandémia nem múlt el, csak arcot váltott, és ebbe az arcváltásba nagyon jól belefér a jelenlegi variáns” – erről beszélt Szlávik János infektológus főorvos, a Dél-pesti Centrumkórház vezetője az M1 Ma Reggel című műsorában.

A szakember hozzátette: „Folyamatosan alakulnak újabb és újabb genetikai variánsok, és ezek közül néhányan megfigyelésre, néhányan pedig aggodalomra adnak okot. A jelenleg úgymond megfigyelésre javasolt variáns, ez az nb1.8.1 variáns".

A szakértő szerint a vírus gyorsan terjed, az aránya néhány hét alatt többszörösére nőtt. 

„Ez a variáns most már több mint tíz százalékát jelenti az összvírusoknak. Ez nagyon magas, hiszen nemrégiben ez csak alig két százalék volt, ami mutatja azt, hogy mennyire gyorsan terjed.”

Bár a terjedése aggodalomra ad okot, súlyosságát tekintve egyelőre nem emelkedik ki a korábbi változatok közül. „A jelenlegi adatok alapján nem súlyosabb, mint a korábbi variánsok, a klasszikus koronavírus-megbetegedést kell elképzelni” – hangsúlyozta Szlávik János.

Az új variáns tünetei ismerősek lehetnek, de megfigyeltek néhány újdonságot is. „A járvány elején emlékszünk: magas láz, köhögés, izom-ízületi fájdalom, orrfolyás, tehát klasszikus felső légúti hurut tüneteivel kezdődik, de úgy tűnik, hogy az újabb variáns esetében néha észrevesszük azt, hogy a betegek hánynak vagy hasmenésük van.”

(Fotó: pexels)