Tovább fiatalodik és korszerűsödik az Országos Mentőszolgálat járműparkja: jövő év elejéig összesen 101 új mentőkocsi áll szolgálatba országszerte.
Az egyik új járművet szombaton adták át a pesthidegkúti mentőállomáson. A fejlesztés célja, hogy a mentők gyorsabban, biztonságosabban és modernebb eszközökkel tudjanak segíteni a bajbajutottakon.
Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: a segítő hivatásokban nincs ünnepnap, a mentősök karácsonykor és szilveszterkor is készenlétben állnak. Felidézte, hogy 2010 óta összesen 1167 mentőgépkocsit cseréltek le, ugyanakkor kiemelte: a modern járművek csak felkészült, elkötelezett szakemberekkel együtt érnek igazán sokat.
A mostani beszerzés értéke mintegy 9 milliárd forint.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője szerint az új mentőautók világszinten is a legmodernebbek közé tartoznak, technikai megoldásaik és biztonsági felszereltségük egy felsőkategóriás személyautó szintjét képviselik. Az új beszerzéssel a mentőflotta átlagéletkora hét évre csökken.
Az ünnepi időszak különösen megterhelő: karácsony alatt a mentők tízezer esetet láttak el, az ügyeleteken pedig mintegy húszezer beteget fogadtak. Szilveszterre megerősített szolgálattal készülnek, főként Budapesten és a nagyvárosokban, ahol az esti és éjszakai órákban várható a legtöbb riasztás.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Balogh Zoltán






