Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az Audi Hungaria Motor Kft. és a Széchenyi István Egyetem „inter – uni – Audi„ néven egyetemek közötti együttműködési programot indít. A projekt részeként 5-5 fős hallgatói csapat dolgozik együtt, és az általuk készített tanulmányt a város, a német cégvezetés és a két egyetem vezetőinek mutatják be. A program záróeseménye hétfőn (május 7.) délután 17 órától a „Bridge” Győri Egyetemi Hallgatói-Oktatói Klubban lesz. A rendezvényen az lesz a téma, hogy milyen társadalmi felelősségvállalása van az Audi Hungaria Motor Kft.-nek a társadalmi, gazdasági, környezeti, közösségi, szociális, az oktatási és kulturális területeken. Az együttműködés keretében a győri mérnökhallgatók műszaki ismeretei kiegészülnek az ipar társadalmi hatásainak megismerésével, és német nyelvtudásukat is fejleszthetik.
NEKED AJÁNLJUK
Tizenhat tűzeset: fokozott veszélyben van most az agrárium
Idén már tizenhat, mezőgazdasággal összefüggő tűzeset történt, amelyek során több, mint huszonegy hektárnyi terület égett le Győr-Moson-Sopronban. Nagyméretű szalmabálák, tarlók, gabonatáblák lángoltak, a katasztrófavédelem...






