Az első műfüves pályát tavaly októberben adták át Győr-Ménfőcsanakon, a másodikat pedig idén februárban Győrszentivánon. Utóbbi a Móricz Zsigmond Általános Iskolának is nagy segítséget nyújt. A kisméretű pályák az oktatási intézményeknek a fiatalok egészséges életmódjának kialakításában, az egyesületeknek pedig a felkészülésben segítenek. A Bercsényi ligeti pályát holnap délelőtt 10.30 kor adják át, a rendezvényen részt vesz Borkai Zsolt polgármester, Fekete Dávid alpolgármester, a díszvendég pedig Mészöly Kálmán lesz.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Az M1-es autópályán haladt a túlsúlyos szerelvény
A rendőrök a Lajta pihenőben vonták ki a forgalomból a Budapest felé haladó szabályszegőt. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei április 2-án 19 óra...






