Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újabb pályázat mozdonybeszerzésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

 Emlékeztettek arra: tavaly decemberben írtak ki közbeszerzési eljárást, amelynek elbírálása múlt kedden zárult le; a pályázati anyagot hat társaság vásárolta meg, de csak egy ajánlat érkezett, az is érvénytelen volt.
    A tender feltételei alapvetően nem változnak: a GYSEV Zrt. az eljárás keretében továbbra is két- és háromáramnemű mozdonyok vásárlását tervezi, amelyeket a személy-, és teherszállításban is használhat a vasúttársaság.
    Január elején az MTI is beszámolt az iho.hu közlekedési szakportál híre alapján a kiírásról, amely szerint négy két- és öt háromáramnemű mozdonyt vásárolna a vasúttársaság, előbbieknek a magyar, a német, az osztrák és a román, utóbbiaknak ezeken felül a cseh, a szlovén, a szlovák és a lengyel hálózatra is érvényes engedéllyel kell rendelkezniük. 
    A cikk szerint a nyertes pályázóval húsz évre szóló karbantartási szerződést is kötnek, a cégnek biztosítania kell különböző alkatrészeket és a szoftverfrissítést is. A kiírás szerint legnagyobb súllyal az ár számít a tárgyalásos eljárás során, de figyelembe veszik a karbantartási költségeket és az első jármű szállításának időpontját is.

(MTI)