Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újabb tagokkal bővült az értéktár

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az ülésen a megyei értéktárba került a mihályi Bohócjárás, a Nagycenki Római Katolikus Temető, az Audi TT, a Győri Balett,, a fröccs, a Győrkőcfesztivál, a Szent László herma, a Könnyező Mária kép, a győri kékfestők, a Győri Audi ETO KC, a  győri termál- és gyógyvíz, a  Rába Néptáncegyüttes, a Kisalföld Táncegyüttes és a  Szigetközi Csutora Néptáncegyüttes

 

Kara Ákos, a MÉB elnöke elmondta: örömteli, miszerint elindult a megyei értéktárba való jelölési – ezáltal érték-felismerési – folyamat. Ennek bizonyítéka, hogy 14 javaslat került a testület elé. Véleménye szerint ez is bizonyítja azt, hogy helyi szinten is kezdik felismerni az értékeket, és ezzel párhuzamos azt is, hogy a helyi érték megyei érték is lehet, sőt, számos közülük a nemzeti értékek, illetve hungarikumok sorába is kiválóan beleillik. Mindenkit arra biztat, hogy éljenek a felterjesztés lehetőségével. Ennek mikéntjéről a megyei önkormányzat honlapjának nyitóoldalán elhelyezett banner mögötti tartalom részletes információkat nyújt.

http://www.gymsmo.hu/index_portal.php?hlid=9037