Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újabb büntetőfékező sofőr ellen elemeltek vádat

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 47 éves német férfi ellen, aki az M1-es autópályán büntetőfékezett. 

A vádirat szerint a 47 éves német férfi 2021 áprilisában közlekedett járművével az M1-es autópályán Budapest irányába. Közlekedése közben utolérte egy gépkocsit, melyben a egy férfi, felesége és két kisgyermekük utazott.

A férfi a sebességhatárokat betartva épp egy kamiont előzött, mikor a másik autós utolérte. A vádlott nehezményezte, hogy lassítani kell az előző miatt ezért nagyon közel ment hozzá és folyamatosan villogtatott neki. Mikor a sértett befejezte a kamion előzését, és visszatért a külső sávba a terhelt szintén besorolt a külső sávba, és indokolatlanul fékezett a sértett előtt. A sértett fékezéssel és ellenkormányzással próbálta elkerülni az ütközést, de nem járt sikerrel, járműve elejével nekiütközött a vádlott autójának, aki ezután elhajtott a helyszínről.

A balesetben személyi sérülés szerencsére nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.

A terheltet az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Vele szemben három évig tartó szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy tiltsák el a járművezetéstől.