Tóth Péter kabinetvezetőt kétszer leszavazta a Fidesz-frakció, amely bejelentette, hogy két olyan jelölt is talált, akit viszont támogatna. A gond az, hogy ezeket a jelölteket nem kérdezték meg erről – derül ki a polgármester viszontválaszából.
Mint kiderült, a többségi frakciót hétfő 9:00 óra egyeztetésre hívta Pintér ebben a kérdésben, mint Facebook-posztjában írja: „Szerettem volna lehetőséget biztosítani a Fidesz politikusainak, hogy már a közgyűlés előtt is kérdezhessenek, beszélhessenek dr. Balog-Farkas Renáta képviselőasszonnyal, akit a júniusi közgyűlésen alpolgármesternek kívánok jelölni. Tettem mindezt a korrektség és az együttműködési szándékom jeleként.”
Pintér Bence hozzátette még: „Ahelyett azonban, hogy megvárnák a hétfőt és a megbeszélést dr. Balog-Farkas Renátával, inkább kísérletet tettek az egyeztetés megtorpedózására. Hogy ne kelljen meghallgatniuk, majd megszavazniuk jelöltemet, de azért a város lakói előtt jó színben tűnhessenek fel: a Győr+ oldalán üzenték meg, hogy ki az a két másik személy a politikai közösségünkből, akiket jelölnöm kellene. Persze erről nemhogy velem, de egyikükkel sem egyeztettek előtte.”
A polgármester posztjából kiderül, hogy Jenei Ferenc polgármesteri főbiztosként szeretné folytatni a munkát, Rosinger Timea pedig édesanyai teendői mellett nem tudja vállalni a pozíciót. „A Fidesz tehát javasolt két olyan embert, aki nem lehet alpolgármester. Nem vagyunk előbbre.”
Fekete Dávid frakcióvezető múlt pénteken dobta be a két nevet, indoklásképpen azt írta, hogy Pintér Bence fél év alatt nem tudott olyan nevet bedobni a kalapba, akit támogatni tudnának, azért ők megteszik helyette, hogy többé nem legyen a késlekedés indoka az, hogy nincs második alpolgármester Győrben.
Fotó: Facebook/Pintér Bence