Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Újabb igazolás Gyirmóton

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fehérorosz válogatott középpályást igazolt a Gyirmót. Vladislav Klimovich az FC Dinamo Miinszk csapatából érkezik Győrbe.  

A klub honlapján azt írják, a 25 éves, 187 centi magas Vladislav az utánpótlás éveit a BATE Boriszov csapatánál töltötte, majd 18 évesen mutatkozott be a klub felnőtt csapatában, ahol két ízben nyert bajnokságot, valamint egy-egy alkalommal fehérorosz szuperkupa és kupagyőztes.

Az Isloch Minszk csapatával Fehérorosz másodosztályú bajnok, az FK Jelgava együttesével pedig Lett Kupagyőztes. A fehérorosz első osztályban 147 mérkőzésen 21 találatot, illetve 21 gólpasszot jegyez. 2017 novembere óta 19 alkalommal lépett pályára hazája válogatottjának színeiben, többek között az elmúlt időszakban a világbajnoki selejtezőkön 8 alkalommal lépett pályára.