Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megint felbukkantak az unokázós csalók. A rendőrség hatékony kommunikációjának köszönhetően a csalók rendre kénytelenek újabb és újabb sztorikkal előállni, hiszen minden történetükkel nagyon kevés időn belül lebuknak.

Mára már inkább főként vidéken próbálkoznak

Az unokázós csalások elkövetői napjainkra szinte teljesen kiszorultak a fővárosból, vidéken próbálják hiszékeny áldozataikat becserkészni. A kiszemelt emberek a felvilágosító kampányoknak is köszönhetően azonban egyre többször ismerik fel a csalás jeleit, és szakítják meg a bűnöző telefonhívását, így azok újabb és újabb mesékkel kénytelenek próbálkozni.

Ügyvédnek adta ki magát a bűntársuk

A közelmúltban két nőt fogtak el, akiknek az Érdi Járási Ügyészség indítványozta a letartóztatását.

A nők ismeretlen társai augusztus 23-án, a délutáni órákban felhívtak egy időskorú, Tárnokon lakó asszonyt, és elhitették vele, hogy fia drogügyletbe keveredett. Azt állították, hogy a sértett gyermeke a rendőrségen van, és ahhoz, hogy elengedjék, az összes pénzét és ékszerét át kell adnia a fia ügyvédjének. Felhívták az idős asszony figyelmét arra is, hogy az értékeket tegye egy lezárt borítékba, hogy azt az ügyvéd egyik kollégája, aki elmegy hozzá, átvehesse tőle. A két nő autóval Tárnokra ment, és amíg egyikük a járműben várakozott, a másik hamis néven, magát ügyvédnek kiadva átvett az asszonytól a kért borítékban egymillió forintot, majd távoztak.

Legyünk óvatosak!

A rendőrségnek rövid időn belül sikerült elfognia a bűnözőket, ám az idős nő pénzének addigra lába kélt. A rendőrség ismételten figyelmeztet, ha gyanús telefonhívást kapunk, mielőtt bármit tennénk, győződjünk meg arról, hogy a hozzátartozónkról van-e szó.

 

Kép: pixabay.com