Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén tizenhat tematikában huszonnyolc emlékérmet bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank; a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérmeprogramban hat korábban megkezdett sorozat folytatása és három új sorozat indítása szerepel.

Megtartják a hagyományokat

A jegybank immár több mint ötven éves hagyományai szellemében tervez emlékérméket kibocsátani 2022-ben, ezek közül három arany, kilenc ezüst és hat önálló színesfém emlékpénz, de kibocsátják a nemesfém emlékérmék színesfém változatait is.

Bemutatják majd a megyéket és megyeszékhelyeket

Mint írják, a 2022. évi emlékérme-kibocsátási programba olyan egyedi megoldások kerültek, mint a II. András Aranybullájának 800. évfordulójára tervezett miniarany és az eredeti okirat függőpecsétjének a méretében készülő színesfém emlékérmék, melyek külön-külön önálló érmék, de a kibocsátói szándék szerint egymásra is illeszthetőek. Újdonság lesz a 42 milliméteres átmérő, amely a magyar megyéket és megyeszékhelyeket bemutató sorozat tagjait teszi majd különlegesebbé.

Több alakban is kibocsátásra kerülnek érmék

A méret mellett az emlékérmék alakja tekintetében is változatosság jellemzi az idei kibocsátási programot, hiszen a standard kör alakú érmék mellett ovális, valamint négyszögletes alakú emlékérmék is gazdagítják a programot. A kibocsátási program tematikái között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, valamint olyan népszerű sorozatok folytatódnak, mint a középkori magyar aranyforintok, a nemzeti emlékhelyeket, a magyar pásztor- és vadászkutyákat, valamint a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató érmesorozatok.

A jegybank 2022. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve a www.mnb.hu weboldalon érhető el.

 

Kép: mnb.hu