Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Változik a benzin ára, na de nem akárhogy! A literenkénti ár mellett szeptember végétől a 100 kilométer megtételéhez szükséges üzemanyag árát is fel kell majd tüntetni a töltőállomás-üzemeltetőknek, de csak bizonyos esetekben.

Mit is jelent?

Száz kilométerre jutó üzemanyagköltség kiszámításához a NAV által megadott fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag átlagos egységárával. A módosítás tehát az autósokat az LPG-t és/vagy villanyautó töltési lehetőséget is kínáló benzinkutakon érinti majd, ott ugyanis a literenkénti ár mellett egy új összeg, a 100 kilométer megtételének az ára is megjelenik majd az összehasonlíthatóság érdekében.

A rendelet rengeteg kérdést vet fel

Az első és legfontosabb, hogy milyen változással jár majd mindez egy átlagos autósra nézve: ha nem akarja, akkor lényegében semmilyennel, hiszen az eddig megszokott literenkénti ár ugyanúgy ki lesz írva a továbbiakban is, ráadásul az új szabályozás nem is érinti az összes töltőállomást.

A rendelet előre meghatározza az átlagos fogyasztást is üzemanyagtípusonként, ami a következők szerint alakul:

  1. Benzines jármű esetén 6,33 l/100 km

  2. LPG-vel üzemelő jármű esetén 8,10 l/100 km

  3. Dízel jármű esetén 5,06 l/100 km

  4. Villanyautó esetén 17,13 kWh/100 km

 

Kép: pixabay.com