Ebben a kereszteződésben a Nádorvárosi aluljáró irányából eddig nem lehett egyenesen áthaladni, mivel a Gárdonyi utca egyirányú volt. Most ez megváltozott. Így kerülő nélkül szinte egyből a belvárosba juthatunk. Fontos, hogy a Gárdonyi utca védettsége is életbe lépett, tehát az Árpád út és Batthyány tér déli szakaszán elsőbbséget kell adni a Gárdonyi utcában haladóknak. Máté Tót Péter, a Győri Útkezelő munkatársa elmondta, hogy ezzel a túlzsúfolt Teleki utcát próbálják tehermentesíteni. Az első napokban sokszor okoz fennakadást a változás, mivel a legtöbb autós megszokásból közlekedik. Ugyancsak nehezíti az autósok dolgát, hogy a Gárdonyi utca sarkán még nem fejezték be az útfelújítási munkákat.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
A világ fele nem tudja, hogy cukorbeteg – egy csendes járvány...
Rejtőzködő betegség: a világ fele diagnózis nélkül él Egy friss, globális kutatás szerint a cukorbetegségben szenvedők közel fele nem is tud a betegségéről, ami súlyos...






