Folytatódik a révfalui Kossuth híd felújítása. A hidat az önkormányzat legutóbb tavaly korszerűsítette 87 millió forintból: kiszélesítették a járdakonzolt, illetve elkészült a kétirányú kerékpárút. Az újabb munkálatok, amelyekre minetgy 84 millió forint jut a költségvetésből, jövő hét kedden kezdődnek el. Máthé-Tóth Péter, a Győri Útkezelő szervezet műszaki vezetője rádiónknak elmondta, a kivitelező só és korrózió elleni védelemmel létja el a hidat, piros bevonattal különítik el a kerékpárutat, kicserilik a hídszerkezetre épített vizsgáló kocsit, és magát a szerkezetet is. Mindez azonban a következő öt hétben forgalomkrlátozásokkal jár.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Mozgásra hív az ország egyik legnagyobb közösségi sportprogramja
Május 27-én ismét megrendezik a Kihívás Napját, amelyhez idén is csatlakozhatnak tanintézmények, munkahelyek, közösségek, települések és nyugdíjas szervezetek is. A program célja, hogy minél...






