Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Újra Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A testületet korábban is vezető Popovics Györgyöt (Fidesz-KDNP) választották a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökévé a keddi alakuló ülésen, Tatabányán.

A 15 fős közgyűlés a Fidesz-KDNP frakció szavazataival főállású alelnökké választotta Borsó Tibort és Steindl Balázst, valamint külsős főállású alelnökké Romanek Etelkát, Esztergom volt polgármesterét.

Popovics György elmondta, 1990 óta minden megyei közgyűlésnek tagja volt, életének meghatározó szakasza a rendszerváltás óta eltelt időszak. A közgyűlés elnöke kiemelte, az eddigi feladatok mellett szeretné segíteni a megye turizmusát, egy új idegenforgalmi rendszert szeretne felépíteni.

A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésben 9 képviselő a Fidesz-KDNP frakciócsoport tagja, 6 képviselő pedig a DK-Jobbik-MSZP-Momentum-Párbeszéd pártszövetség listájáról jutott be a testületbe, ők Fejlődés a Megyéért néven alakítottak frakciót.

Az ülésen Solymos András, a megyei területi választási bizottság elnöke ismertette, hogy az október 13-ai önkormányzati választáson a megyében 86 838 választó adott le szavazatot, ez 44 százalékos részvételt jelent. A Fidesz-KDNP listájára a szavazók 57,22 százaléka, a DK-Jobbik-MSZP-Momentum-Párbeszéd listája 42,78 százalékot ért el.

 

(MTI)