Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ülést tart a megyei képviselőtestület

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A testületi ülésen, e napirendhez kapcsolódva Feketéné Murányi Lívia, a Pénzügyi Osztály vezetője „A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat pénzügyi helyzetének alakulása a központi költségvetésből származó források tükrében” címmel szóbeli kiegészítést is tesz, ezzel is alátámasztva, megerősítve az írásos anyagban foglaltakat.

 

A testület tavaly novemberi ülésén közmeghallgatás keretében tárgyalta a megyei önkormányzat 2010. évi koncepcióját, melyet a közgyűlés 28 igen, 1 nem szavazattal, 7 tartózkodás mellett el is fogadott. Egyben megbízta a közgyűlés elnökét, hogy a koncepcióban foglaltak alapján összeállított 2010. évi költségvetési rendelettervezetet – a törvényben meghatározott határidőn belül – terjessze a közgyűlés elé.

 

Az eltelt időszakban elkészült a költségvetés-tervezet, melynek első fordulós tárgyalására kerül sor február 5-én, pénteken. Terv szerint február 26-án, a költségvetés második fordulós tárgyalásán kerül elfogadásra a megyei büdzsé.