Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Utolsó ülését tartotta idén a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság. Az ülésen felidézték az idei év kiemelt feladatait, valamint elhangzott, hogy 2012. január elsejétől egységes rendszerben működik majd a magyarországi katasztrófavédelem. A változásoktól a hatékonyabb megelőzést, és jobb együtt működést remélnek a szakemberek. Sallai Péter tűzoltó ezredes a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a katasztrófavédelmi törvény változásaiból adódó feladatokról tartott előadást. A napirendi pontok között volt a téli időjárásra való felkészülés, amelyről Sümegi Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Megyei Igazgatóságának vezetője beszélt rádiónknak:
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...








