Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Űrtudományi nemzeti laboratórium indul az ELTE-n

Mintegy 1,12 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással kezdheti meg működését a Kármán Tódor Űrtudományi Misszióvezérelt Nemzeti Laboratórium az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).  

A korábbi sikeres projektek eredményeire építve az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézete és a HUN-REN CSFK Csillagászati Intézet olyan validált modellezési/szimulációs és szoftveres megoldásokat fejleszt a következő években, amelyek támogatják a kommunikációt, a navigációt, a távérzékelést és az űrbiztonságot. →  A projektet egy olyan, nemzetközi szinten is kiemelkedő tudásműhely koordinálja, amely sokéves munka eredményeként épülhetett ki az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetben.

• Az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézetében létrejövő új nemzeti laboratórium koordinációját Pásztor Gabriella, az Atomfizikai Tanszék vezetője látja el. A projekt szakmai előzményét a korábbi asztro- és részecskefizikai kiválósági programok (FIKP és TKP) adják.
Frei Zsolt, a projekt vezető kutatója elmondta, hogy az új laboratóriumban az alapkutatások mellett az ipari alkalmazásokra és a piaci hasznosításra is erőteljesen fókuszálnak.

A program kiemelt lehetőségeket biztosít a pályakezdő kutatók és fizikus hallgatók számára is, akik tanulmányaik alatt közvetlenül kapcsolódhatnak be nemzetközi kutatásokba és intézményeken átvelő együttműködésekbe.

A programban további tizenhárom projekt nyert támogatást. A 2026-ban induló projekt várhatóan 2030-ig tart.

(Illusztráció: Pixabay)