Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Utalvánnyal is fizethetők a könyvek

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kipostázott díjbekérőt augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokban, valamint az úgynevezett KELLO-pontokon többféle utalvánnyal (Iskolai Erzsébet-utalvánnyal, Sodexo Iskolakezdési utalvánnyal, Posta Paletta Iskola utalvánnyal, Edenred Ticket Service beiskolázási utalvánnyal, illetve Puebla beiskolázási utalvánnyal) is ki lehet majd egyenlíteni. A KELLO-pontokon az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd. A Magyar Posta Zrt.-vel kötött megállapodás szerint megyeszékhelyenként egy-egy, míg Budapesten két kijelölt postahivatalban lesz lehetőség az utalványos fizetésre.

 

A közlemény szerint a kipostázott díjbekérőt augusztus 1-jétől a kijelölt postahivatalokban, valamint az úgynevezett KELLO-pontokon Iskolai Erzsébet-utalvánnyal, Sodexo Iskolakezdési utalvánnyal, Posta Paletta Iskola utalvánnyal, Edenred Ticket Service beiskolázási utalvánnyal, illetve Puebla beiskolázási utalvánnyal is ki lehet majd egyenlíteni. A KELLO-pontokon az OTP Cafeteria kártyát is elfogadják majd – áll a közleményben.
    A Magyar Posta Zrt.-vel kötött megállapodás szerint megyeszékhelyenként egy-egy, míg Budapesten két kijelölt postahivatalban lesz lehetőség az utalványos fizetésre. Postai befizetés esetén a szülőknek a korábban, levélben kapott fehércsekk mellett a mellékelt díjbekérőt is magukkal kell vinniük. 
    KELLO-pontokat augusztus 1-jéig Budapesten, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Pécsett, Szegeden és Zalaegerszegen alakítanak ki, ahol a csekk befizetése mellett általános személyes ügyintézésre is lehetőség lesz. 
    A tankönyvek árának befizetési határideje augusztus 15., ám ezután is ki lehet fizetni a tankönyveket, amelyet a tankönyvek átvételekor kell az iskola felé igazolni. A KELLO pontok részletes listáját augusztus 1-jéig teszik közzé a https://tankonyvrendeles.kello.hu/ weboldalon.
    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága június végén szólította fel a KELLO-t arra, hogy július 31-ről augusztus 15-re módosítsa a könyvek árának kiegyenlítéséhez megküldött csekkek befizetési határidejét.

(MTI)