Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Útfelújítás Tatabányán

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón Ablonczy Dánielnétől, a városrész önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, a felújítás során egy rétegben megerősítik a már meglévő aszfaltburkolatot, a kopóréteg megtartásával több, mint 2700 négyzetméteren. A beruházás magában foglalja a megsüllyedt padka helyreállítását, a burkolati jelek felfestését, és a közműszerelvények szintre emelését is. A munkálatok költsége 19 millió forint, az FTK Építő Kft. szakemberei várhatóan december közepére készülnek el az útszakasz felújításával – derült ki a tájékoztatóból.

Bánhidán az idén már felújították a Kossuth Lajos utca egyik forgalmi sávját, a Puskin Művelődési Háztól a második világháborús emlékműig, mintegy 238 m hosszan. A munkálatok során szintbe hozták a vízelnyelő aknákat, és kicserélték a fedlapokat is. Az új aszfaltburkolat 1212 négyzetméteren készült el.