Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vádat emeltek a csaló ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A kastéllyal kapcsolatban a férfinak semmilyen jogosultsága nem volt, ennek ellenére felhasználta a tulajdonosok által korábban készített terveket a sértettek megtévesztéséhez. Az érintetteknek azt hazudta, hogy 1,5 milliárd forintnyi állami támogatást nyert el, illetőleg egy külföldi befektetői csoport 62 millió eurót fektetett a kivitelezésbe, és a pénzek lehívásához csupán az adminisztrációs költségek kifizetésére van szükség. A vádlott állításait az ország különböző pontjain élő sértettek elhitték és neki összesen 34.360.000 Ft-ot, valamint 172.080 eurót (51.037.000 Ft) adtak kölcsön. A magát sikeres üzletembernek beállító vádlott értékelhető vagyonnal a bűncselekmények elkövetésének idején egyáltalán nem rendelkezett, ehelyett egy korábbi bűncselekmény elkövetése miatt több, mint 20 millió Ft-os adóssággal bírt. A kölcsönként átvett több, mint 85 millió Ft-ot a vádlott saját céljaira fordította, elköltötte, kínai bankokba utalta át. A Soproni Járási Ügyészség a vádlottal szemben jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat és vádiratában egyebek mellett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.