A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra január 30-án tett bejelentést a sértett. A két dunaszigeti és kimlei tinédzser kihallgatásuk során elmondta, hogy az étteremben gazdátlanul találták a tárcát, amit táskájukba rejtve magukkal vittek. A benne talált pár száz forintot elosztották, míg a kártyát egyikük megpróbálta használni, de sikertelenül. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a 16 éve fiatalok ellen indított nyomozást lezárta, az ügy iratait szeptember 17-én vádemelési javaslattal megküldte a Győri Járási Ügyészség Fiatalkorúak Ügyészének.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Légiharc a mesterséges intelligenciával, már nem csak szimulátorban
Az Egyesült Államok Légierejének Tesztpilóta Iskolája (USAF) és az USA Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege (DARPA) bekerült a 2023-as Robert J. Collier Trophy döntőjébe,...