Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Vádemelés született a soproni hajléktalant megverő ember ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Egyetlen ütéssel koponyacsonttörést okozott az elkövető. Az eset még tavaly novemberben történt Sopronban, most született vádemelés az ügyben– olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

Az ittas állapotban lévő elkövető tavaly novemberben, Sopronban, nekifutásból rontott rá a hajléktalan férfira és őt egyetlen ökölütéssel földre vitte. A sértett a földnek csapódva azonnal elvesztette az eszméletét, és koponyája falcsonttájékából egy csontdarab kitörött. A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 28 éves elkövetővel szemben.

A vádirati tényállás szerint az elkövető aznap éjjel ittas állapotban sört vásárolni tért be a soproni üzletbe. A bolt előtt azonban még igyekezett konfliktust generálni egy ott tartózkodó férfival, aki azonban nem foglalkozott a vádlottal, ezért a vádlott betért az üzletbe. A vásárlás után az üzletből kilépő vádlott – élettársával – az onnan nem messze sétáló, dülöngélő hajléktalan után ment, őt utolérték és a vádlott ekkor belerúgott a sértettbe. A sértett erre nem reagált, csupán megfordult és visszafelé, az üzlet felé indult, majd az üzlet előtt megállt az úttesten. A vádlott ekkor nekifutásból rárontott a sértettre, és egyetlen ökölütéssel földre vitte őt, aki azonnal elvesztette az eszméletét.  A sértettre ráeső vádlott a könyökével még további két alkalommal megütötte a magatehetetlen sértettet a mellkasa felső része, nyaka tájékán. A vádlottat az élettársa rángatta el a hajléktalan férfitól. A magatehetetlen sértettet a közelben tartózkodó fiatalok húzták le az úttestről, és ők iramodtak a vádlott után, hogy ne tudja elhagyni a helyszínt. Továbbá ők értesítették a hatóságokat is. A sértett a bántalmazás következtében életveszélyes állapotba került, koponyájából kitörött egy csontdarab, illetve kemény agyburok fölötti vérzés lépett fel nála. A korábban súlyos testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt, valamint más bűncselekmények miatt is többször elmarasztal férfival szemben kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az esetről készült videó az Ügyészség honlapján érhető el.