Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A mosonmagyaróvári nyomozók lakossági bejelentés után tartottak ellenőrzést a település külterületén, és ekkor figyeltek fel a 30 éves helyi férfire, aki éppen az ültetvényt gondozta. A rendőröknek vallomásában azt mondta, a 11 tő vadkendert kizárólag saját felhasználásra termesztette, mivel évek óta rendszeresen fogyaszt kábítószert. A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság eljárást indított, és a termesztett növényeket lefoglalta, melyek hatóanyag tartalmát vegyészszakértő vizsgálja.
NEKED AJÁNLJUK
Nemzeti örökség lett a budapesti kötényes gyógyfürdőzés hagyománya
A Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére került a Rudas Gyógyfürdőben máig élő, mintegy 450 éves hagyomány, a nemek szerint elkülönített, fürdőkötényes gyógyfürdőzés. A kezdeményezők...







