Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szerinted, mikor lehetett mérkőzéseredményekre fogadni Magyarországon előzör? Vagyis mikor vette kezdetét a totó láz?

Magyarországon aránylag korán, 1947. október 19-én indult el.

Ekkor 12 labdarúgó-mérkőzés végeredményét lehetett megtippelni. Egy totószelvény ára 3 forint 30 fillérbe került. Ebből 30 fillért a sport támogatására fordítottak.

Az első héten 20882 darab szelvény érkezett be. Telitalálat nem volt.

Angliában 1921-től lehetett  fogadást kötni labdarúgó-mérkőzések eredményeire. A totót Svájcban 1938-ban, Finnországban 1940-ben vezették be. 1946-ban Olaszország és Spanyolország, 1947-ben Magyarország következett, 1949-ben Norvégia, majd Németország.

Tudtad?

Meghatározták, hogy az első fogadási esemény 1947. október 17. lesz, és már október 7-én (szombaton) közlik azokat a mérkőzéseket, amelyekre fogadni lehet. Kezdetben Budapesten kívül Debrecen, Pécs, Miskolc, Győr, Szeged, Szolnok, Szombathely adott lehetőséget atippelésre.

1950-ben jelent meg a négyhasábos totószelvény. 1956 november-decemberében a forradalom miatt 8 hetes kényszerszünet volt.

(forrás, fotó: wikipédia)