Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Változás a harmincas zónákban

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tatán a harmincas zónákban megváltozott a forgalmi rend, senki ne a megszokások szerint vezessen!

A város Önkormányzata felülvizsgálta a harmincas zónákat és a hatályos jogszabályoknak megfelelően módisították a közlekedési rendet az itt található kereszteződésekben is. Minden ilyen ilyen zónában leszerelték az elsőbbségadás kötelező táblákat, és az érintett helyszíneken egyenrangú útkereszteződéseket alakítottak ki. A korábbi forgalmi rend megváltozását, veszélyt jelző útburkolati jel felfestésével is jelezték a közlekedőknek. Így a 30-as zónában az előírt elsőbbség betartását segíti elő az is, hogy minden útkereszteződésben meg kell győződni arról, nem érkezik-e jármű jobb kéz felől, amelynek elsőbbséget kell adni. A forgalmi rend változás 2016. november 1-től várható.

tata.hu