Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Változhat a családi kedvezmény

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Családi kedvezmény elsősorban azon gyermek után jár, aki után a szülő családi pótlékra jogosult. A kedvezmény az eltartottak számától függ. Ha a 2013-2014-es tanév végén a tanulói jogviszony megszűnik, akkor a családi kedvezményre való jogosultság is változhat. Ha a szülő már nem jogosult családi pótlékra, akkor a következő hónaptól családi kedvezményt sem érvényesíthet. A változást jeleznie kell munkáltatójának, módosítania kell a korábban tett adóelőleg-nyilatkozatot. A munkáltató a következő kifizetésnél már a módosított nyilatkozat alapján állapítja meg az adóelőleget. Ha a családi kedvezményt jogalap nélkül kéri a szülő, és emiatt az adóbevallásában 10 ezer forintot meghaladó befizetési különbözet keletkezik, akkor nemcsak a jogtalanul igénybe vett összeget kell megfizetnie, hanem annak 12 százalékát is, bírságként le kell rónia. Némileg más a helyzet, ha a családi kedvezményre a szülő három vagy több gyermek után volt jogosult, azonban az egyik gyermek az érettségi után, felsőoktatási intézményben, nappali tagozaton 
tanul tovább. Amennyiben a gyermeket a családi pótlék összegének megállapításánál figyelembe veszik, a szülő a családi pótlékra ténylegesen jogosult gyermekei után továbbra is a magasabb összegű családi kedvezményt érvényesítheti. Természetesen a munkáltatónak adott nyilatkozatátebben az esetben is módosítania kell. A témában a NAV ügyfélszolgálatain és a 06-40/42-42-42-es kék számon kérhető további 
tájékoztatás.