Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Változik a tömegközlekedés menetrendje az óraátállítás miatt

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A hétvégén vasárnap hajnalban állunk át a téli időszámításra, emiatt az órákat éjjel 3 órakor 2 órára kell átállítani. Ez némileg érinti a tömegközlekedési járatok menetrendjét is.

 

A MÁV tájékoztatása szerint az éjjel kettő és három óra között induló vonatok a kiindulási állomásukon, az úton lévő járatok pedig azon az állomáson térnek át a téli időszámítás szerinti közlekedésre, ahol éppen tartózkodnak.

A belföldi járatok közül, a Debrecenből 2.36-kor a Nyugati pályaudvarra, a Szolnokról 2.58-kor a Keletibe, a Lajosmizséről 2.45-kor a Nyugatiba, a Kiskunhalasról 2.35-kor Kőbánya-Kispestre, továbbá a Debrecenből 2.20-kor Nagykerekire induló vonat a teljes útvonalon a téli időszámítás szerinti indulási időpontok alapján halad. A budapesti repülőjáratoknál nem lesz változás, mivel az óraátállítás idejében éjszakai repülési tilalom van érvényben, azonban a légitársaságok a téli időszámítással térnek át a téli menetrendre.