Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Véget ért az Azusa Pacific Universityn zajló versenyprogram. A harminc éves múlttar bíró versenyt kétévente rendezik. A verseny alpjait Neszlényi Judith magyar zongoraművész és Geraldine Keeling amerikai Liszt-kutató alapítottak.

Több, mint százan a mezőnyben

Valamivel több, mint 120 versenyzőt köszöntöttek a világ minden tájáról. Hazánkat és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemet Ifj. Balázs Elemér és Varga Gergő Zoltán képviselték.

A verseny tíz kategórájából Varga Gergő Zoltán elnyerte a VII. Concerto kategória első díját. Ugyanebben a kategóriában Balázs Elemér második díjat szerzett, illetve a X. Budapest Concert kategória döntőjében ünnepelte őt a közönség.

(a fotón: elől Neszlényi Judith és Polgár Éva; háztul: Varga Gergő Zoltán, Tóth Péter, Borbély László és Balázs Elemér)

Kinyílik előttük a világ

A verseny pénzdíja mellett nemzetközi koncertlehetőségekkel gazdagodtak a magar versenyzők. A döntnök  zsűri és a szervező bizottság élén Dr. Polgár Éva és Dr. Katherine Hickey állnak. A magyar delegációt Dr. Tóth Péter és Dr. Borbély László zongoraművészek erősítették, akik más kategóriákban bírálták a Liszt Verseny magas színvonalú produkcióit. Dr. Domokos Zsuzsanna, a budapesti Liszt Ferenc Múzeum és Kutatóközpont igazgatója az esemény fővédnöke volt.  

A zárókoncert és Varga Gergő Zoltán győztes előadása megtekinthető a YouTube-on portálon.

Gratulálunk a nemzetközi elismeréshez!

(forrás: Polgár Éva)