Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vármegyei közgyűlés: mutatjuk a legfontosabb terveket

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kultúrház újul meg, utak, csapadékvízelvezető rendszerek épülnek, folytatódik az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése is. Elfogadták Győr-Moson-Sopron vármegye 2024-es költségvetését. A térség több mint 1,5 milliárd forintos főösszeggel indulhat neki az idei évnek. 

Ez pénz közvetlenül az önkormányzat saját projektjeire, beruházásaira fordítható, a térség azonban ennél jóval többet költhet majd fejlesztésekre. A beruházások nagy többsége a mosonmagyaróvári különleges övezetben összpontosul, ahol közmű-, illetve útépítéssel segítik az ipar letelepedését – mondta el a Győri Hírek kérdésére a Győr-Moson-Sopron vármegyei közgyűlés elnöke. Németh Zoltán hozzátette, indulnak foglalkozásfejlesztési programok, de lehetőség nyílik rendezvények, képzések megtartására is.

Számtalan fejlesztési program is lesz a vármegyében, melyek nemcsak a tervezés, előkészítés, hanem a közbeszerzés fázisában tartanak. Utak újulnak meg, csapadékvízelvezető rendszerek épülnek, de folytatódik az önkormányzati intézmények energetikai korszerűsítése is. A tervekben kultúrház építése, felújítása, sportöltöző rekonstrukciója is szerepel, amire 20 milliárd forintnál is többet költhet el az önkormányzat a pályázatoknak köszönhetően, közölte Németh Zoltán.