Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Városrehabilitációs pályázat

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Új Széchenyi Terv keretében indított szociális projekt alapvető célja a leromlott vagy leszakadó városrészek felzárkóztatása. 2011 és 2013 között összesen 1650 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amire egészen február elsejéig nyújthatnak be igénylést a települések. 

A projektötletek befogadásának feltétele, hogy a projekt támogatói nyilatkozattal rendelkezzen, amelyet jelen kiemelt projekt felhívás kapcsán a 4/2011. (I.28.) Korm. rendelet szerint a belügyminiszter állít ki.A projektgazdáknak támogatói nyilatkozat igényléséhez az alábbi dokumentumokat kell elektronikus formában benyújtaniuk, amelynek tartalma ezt követően nem módosítható: ˇ Projektötlet esetén: adatlap (aláírt, beszkennelt és excel formátumban is), valamint Integrált Városfejlesztési Stratégia

Benyújtás helye: NYDRFÜ Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 9700 Szombathely, Kőszegi utca 23.

A projektötlet dokumentációja magyar nyelven, kizárólag az .xls/.xlsx formátumban készült projekt adatlapon és jelen felhívásban előírt csatolandó mellékletekkel együtt nyújtható be, mind papír, mind elektronikus formában. A projekt adatlap sem tartalmában, sem alakjában nem változtatható. A projektötlet teljes dokumentációját papír alapon összefűzött formában, oldalszám-hivatkozásokkal ellátott tartalomjegyzékkel, és minden tartalommal rendelkező oldalt érintő folyamatos oldalszámozással ellátva kell kizárólag személyesen benyújtani 1 eredeti és 1 elektronikus példányban. Az elektronikus példány tartalmában egyezzen meg a papír alapon benyújtott eredeti dokumentummal. Kézzel írott projektek feldolgozására nincs lehetőség.