Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Vereséget szenvedett a Győr a Ferencváros vendégeként

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Ferencváros saját közönsége előtt 28-22-re felülmúlta a címvédő Győrt a női kézilabda NB I szerdai rangadóján.

A bajnoki cím szempontjából kulcsfontosságú összecsapás várt az Elek Gyula Arénában a Magyar Kupa győztesére, a pontvadászatban nyolc találkozó után hibátlan Ferencvárosra és vendégére, a bajnoki címvédő Győrre, amely egyedüliként veretlen az idei Bajnokok Ligája-idényben, az NB I-ben pedig kilenc győzelemmel és egy vereséggel a tabella élén várta a rangadót.

Higgadtnak kell maradni" – fogalmazott előzetesen a Ferencváros honlapján Márton Gréta, ám az első percekben ez egyik félnek sem sikerült, mindkét oldalt hibák jellemezték támadásban. A hazaiak változatlanul fontos hiányzóik, Janurik Kinga és Szöllősi-Zácsik Szandra nélkül álltak fel, előbbi távollétében Böde-Bíró Blanka kezdett a ferencvárosi kapuban és mutatott be fontos védéseket. A kiegyenlített első negyedóra után majdnem másfél percig kettős emberelőnyben kézilabdázhatott az FTC, átvészelték azonban ezt a periódust Ulrik Kirkely tanítványai (8-8), egyenlő létszámnál viszont 21 perc elteltével először alakított ki háromgólos különbséget Allan Heine vezetőedző vendéglátó együttese (11-8).

A játékrész hajrájában "közte háromnál" időt kért Kirkely, ám a kapuban változatlanul remeklő Böde-Bíró vezérletével megőrizte hátsó stabilitását a Ferencváros, amely két perccel a szünet előtt ugyancsak kikérte idejét. A belső posztokon hatékonyan lőttek a ferencvárosiak, akik ötgólos előnnyel vonulhattak pihenőre, a 16 találatukon négy játékosuk osztozott.

A fordulást követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a címvédő, hét perc alatt kétgólosra faragta lemaradását (18-16), ám a hazai közönség űzte FTC visszaállította az öttalálatos különbséget (23-18). A több ízben elsietett, pontatlan győri támadásokkal szemben a minden labdáért megharcoló vendéglátó olykor a szerencsével sem állt hadilábon a befejezéseknél, az ötvenedik percben 26-19 állt az eredményjelzőn. A tíz hárítással záró Böde-Bíró sorra mutatta be a fontos védéseket, elkedvetlenítve az ETO lövőit, akik az utolsó percekben százszázalékosnak tűnő ziccereket és könnyű passzokat rontottak el, így a Ferencváros megérdemelten aratott magabiztos győzelmet.

Eredmény:
FTC-Rail Cargo Hungaria – Győri Audi ETO KC 28-22 (16-11)
——————————————————–

Gólszerzők: Bölk 8, Cvijic 7, Klujber, Lekic 6-6, Malestein 1, illetve Brattset, Kristiansen 4-4, Győri-Lukács 3, Szöllősi-Schatzl, Hovden, Haugsted, Nze Minko 2-2, Blohm, Rü, Oftedal 1-1

lövések/gólok: 48/28, illetve 42/22
gólok hétméteresből: 1/1, illetve 5/4
kiállítások: 6, illetve 4 perc