Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Vereséggel búcsúztak a győriek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A nyolcaddöntő keddi nyitányán Isztambulban 93-61-re alulmaradt magyar bajnokcsapat – amely fennállása során először jutott be az Euroliga rájátszásába – kiválóan kezdte a párharc második felvonását, és az ausztrál Natalie Hurst vezetésével 24-19-re hozta a nyitónegyedet. A folytatásban Laklóth Anna és a nemrég érkezett spanyol center, Cindy Lima révén 14 pontra nőtt a remekül lepattanózó győriek előnye (42-28), ekkor a cserék által szerzett kosarak aránya 16-0 volt. A Fenerbahcében a három napja 28 pontot szóró, ex-soproni Ivana Matovic ismét csapata vezére volt, és a nagyszünetig 15 pontot szerzett. A félidőben 44-36 volt az állás.
    Fordulás után a riválisnál rákapcsolt a Sopronban ugyancsak megfordult, tavaly olimpiai bajnok amerikai Angel McCoughtry is, így hét perc alatt elolvadt Füzy Ákos együttesének előnye (48-48) – az időközben a havazás miatt jókora késéssel befutó Fener-tábor nagy örömére. A következő hazai támadásból – egy török technikai hiba révén – öt pont született, az utolsó szakasz pedig 56-55-ről indult. Raksányi Krisztina bedobta harmadik tripláját is, hat pontos előnynél ismét a magyar szurkolók örülhettek, aztán McCoughtry 22. pontja megint a vendégek egyenlítését jelentette (63-63). Cappie Pondexter hármasára Laklóth válaszolt, de 68-68 után az isztambuliak egy 9-0-s rohammal eldöntötték a csatát és a továbbjutást: ők kerültek be a nyolcas döntőbe, amelynek március 18. és 24. között Jekatyerinburg ad otthont.
    Ezzel nincs már magyar női kosárcsapat az európai kupaporondon, a szintén Euroligában indult Sopron be sem jutott a rájátszásba.
    „Ma 35 percig jobbak voltunk, utána jött az ellenfél fizikai ereje, besavasodtak, elfáradtak a lányok, mentálisan megrogyott a csapat – értékelt Füzy Ákos vezetőedző. – Emberfelettit nyújtottunk, jó volt a ritmusunk, uraltuk a palánkok alatti teret, extázis közelben játszottunk, de összeroppantunk a végére. A második félidőben a Fener megmutatta, hogy miért ő játszik a nyolcas döntőben. Kifulladásig harcoltunk, emelt fővel búcsúztunk egy szép meccsen.”

(MTI)