Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Sport

Verstappen győzött, a Red Bull rekordot döntött a Hungaroringen

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte vasárnap a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroringen, egymás utáni hetedik sikerével tovább növelte az előnyét az összetett pontverseny élén, csapatával pedig rekordot döntött.

A 25 éves pilótának ez volt az idei kilencedik, és pályafutása 44. futamgyőzelme, a Red Bull pedig sorozatban a 12. győzelmét ünnepelhette, ezzel megdöntötte a McLaren 1988-ban felállított, 11 sikerből álló rekordját.

A Mogyoródon tavaly is győztes Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője ért célba másodikként, a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez pedig harmadikként. A pole pozícióból rajtoló Lewis Hamilton (Mercedes) negyedik lett.

Verstappen előnye a szezon felénél így 110 pontra nőtt az összetettben Pérez előtt.

A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik.