Kezdőlap KÉK HÍREK

Viharos szél tombol megyénkben

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint ma estig a Dunántúl északi kétharmadában viharos (60-80 km/h), a Dunántúl északnyugati területein néhol 90 km/h feletti széllökés is előfordulhat délnyugati irányból.

A feltámadó, olykor viharos erejű szél a tűzoltóknak is munkát ad Győr-Moson-Sopron megyében. Eddig 25 riasztás érkezett a viharos szél miatti károkhoz. Eleinte Sopronban és környékén, később megyeszerte útra, vagy vezetékekre dőlt fákhoz, nagyobb forgalmi akadályt jelentő ágakhoz riasztották őket, de több helyen épületekben is keletkeztek kisebb károk, lehulló cserepekhez, szél által meglazított bádoglemezek eltávolításához vonultak, illetve vonulnak most is megyénk hivatásos, és több helyszínen az önkéntes tűzoltók is.

Többek között Sopronban az Újteleki utcánál, az Ötvös utcában, illetve a Színház utcában a tetőn meglazult bádoglemezhez, lehulló cserepekhez vonultak,  Hegykőn az iskolai étkező tetejéről a szél által megbontott bádoglemezt kellett eltávolítani. Mihályiban egy épületre dőlt fenyőfa a lakóház tetőszerkezetét is károsította, miközben egy vezetéket is leszakított. Beleden, Ravazdon, Enesén, Szilsárkányban is útra, vagy vezetékekre szakadt fákhoz riasztották a tűzoltókat. Győrben egy melléképület tetején a hullámpalát tépte fel a szél, Szilben az iskolai tornaterem teteje, valamint az iskola tűzfalának szigetelése is megrongálódott. A tűzoltók egymás után számolják fel a károkat, munkájukat az önkéntes tűzoltó egyesületek is segítik. A vihar okozta káresetek során személyi sérülés nem történt.

Forrás: gyor.katasztrofavedelem.hu