Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Világgá mentek a gyerekek brutális apjuk elől

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszú évekig bántalmazta családtagjait az a férfi, aki kislánya molesztálástól sem riadt vissza. A Győri Fellebbviteli Főügyészség büntetése súlyosítását indítványozta.  

A házaspár egy sopronkőhidai lakásban nevelte két gyermekét. Lányuk 2005 augusztusában fiuk 2012 áprilisában született. A szülők házassága 2008-ban romlott meg, a férfi rendszeresen verte, gyötörte feleségét, aminek a gyermekei is szem- és fültanúi voltak. Sírva kérték apjukat, hagyja abba, amit tesz, ő azonban fiát és lányát sem kímélte. Megalázóan beszélt velük, nadrágszíjjal ütötte, de meg is rúgta őket, és amikor az anya védelmükre kelt, őt is bántotta. A gyerekek gyakran éhesen érkeztek meg az óvodába, iskolába, szüleik estig nem gondoskodtak felügyeletükről, ezért 2018 nyarán úgy döntöttek, „világgá mennek”. Az egyik szomszéd talált rájuk, ő kísérte haza őket. A férfi apához nem méltó módon is közeledett lányához, fenyegetéssel vette rá, hogy megtegye, amit követelt tőle; ez az időszak három évig, 2015-től 2018-ig tartott. 

A Győri Törvényszék az apát 11 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozástól, amelynek során gyermekekkel kerülne kapcsolatba. Megszüntették szülői felügyeleti jogát is. A törvényszék az anyát két rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt vonta felelősségre, és egy év hét hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. A férfi és védője felmentés, míg az ügyész a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.  

Másodfokon a Győri Ítélőtábla járt el, és egyetértve a fellebbviteli főügyészség álláspontjával, a férfi büntetésének időtartamát 16 évre emelte fel.
 
Forrás: Győri Fellebbviteli Főügyészség
Illusztráció: Pixabay