Visszaadták a lefoglalt kamerákat

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tatai nyomozók a négyből, már három kamerát visszaadtak a sértettek képviselőinek.

Mint arról már beszámoltunk, egy budapesti lakos 2019. szeptember 4-én 2 óra 40 perc körül Bajon, egy oszlopról ellopott két darab rendszámfelismerő kamerát. A férfi a vezetékeket elvágta, majd a berendezéseket hazavitte. A tatai rendőrök a feljelentést követően, a nyomozati cselekmények során adatgyűjtést végeztek és a települések térfigyelő kameráinak felvételeit is elemezték. Így került látótérbe az a 33 éves budapesti lakos, akit a nyomozók november 13-án gyanúsítottként kihallgattak.

A férfi, a bűncselekmény elkövetését és további két térfigyelő kamera lopását is beismerte. Azt is elmondta, hogy a balatonboglári Gömbkilátót megvilágító LED-es reflektorok közül négyet elvitt. A Tatai Rendőrkapitányság nyomozói eddig három kamerát megtaláltak és lefoglaltak. A műszaki cikkeket november 15-én a sértettek képviselőinek visszaadták.

Forrás:police.hu